Talán még tavasszal említettem, hogy elkezdtem fonni tanulni, melynek folyományaként mindenre rámozdultam, ami gyapjúval kapcsolatos. Elméleti síkon a gyapjúmosás is érdekelt, de mások elbeszélései alapján nem éreztem sürgető igényét ennek az állítólag hosszadalmas, koszos és büdös munkának. Az élet azonban mindig megoldja ezeket a dolgokat, ugyanis egy összcsaládi rendezvény alkalmával találkoztam az egyik unokaöcsémmel. Úgy emlékeztem, hogy az apósáék struccokat tartanak, és mivel a 17. századi viseletemhez kéne néhány stucctoll, így egyből megkörnyékeztem. Sajnos kiderült, hogy már rég felszámolták a strucc-állományt, és helyettük merino birkákat tartanak.
Birkáknak, melyeknek a gyapját kidobták... Eddig! Mert a következő birkanyírás után az összes gyapjú a nagyszüleim udvarán landolt.
Sajnos a nyírás pont a legsárosabb hetek után történt, így a gyapjú egy részét ki kellett dobnom. Nem a sár vagy a ürülék volt a gond, hanem a rengeteg beleragadt növénytöredék. De még így is több kilónyi gyapjú várta, hogy kimossam.
Édesapámmal felhoztuk a kertből a kiselejtezett kádunkat, vizet melegítettem az összes nagy fazekunkban, gumikesztyűt húztam, és kezdődhetett is a maratoni gyapjúmosás. A menet a következő volt: a gyapjút kézzel megtisztítottam a növényi darabkáktól, tüskéktől, majd egy adagot beletettem a forró vízbe. Óvatosan megnyomkodtam, hogy a lehető legtöbb sár és ürülék kiázzon belőle, de a gyapjú ne nemezelődjön össze. Amíg a víz kihűlt, addig tisztítottam a következő adagot. A kihűlt vízből kiemeltem a gyapjút, finoman kinyomkodtam belőle a vizet, majd egy újabb, tiszta forró vízzel teli edénybe tettem. A keletkezett trágyás vizet ráhordtam a szüleim növényeire (csodálkoztak is néhány hét múlva, hogy minden milyen gyorsan kezdett el nőni... ;)).
A gyapjúadagot még 2-3 alkalommal még beáztattam, de ezután már hideg vízben. Ez elég volt arra, hogy a lanolin és a szennyeződés nagy része kimosódjon belőle. A kimosott gyapjút kiraktam száradni a napra, így a keletkező hidrogén-peroxid is elvégezte a jótékony fehérítő hatását. Aznap ezt a procedúrát elvégeztem vagy ötször, és nem állítom, hogy nem fáradtam el, de fele annyira sem volt annyira förtelmes munka, mint amennyire mesélték. Igazából egyetlen hátránya, hogy tényleg nagyon vízigényes, ezért érdemes mondjuk egy patakparton elvégezni, ahol egyrészt tudtuk egy lefixált kosárban áztatni, másrészt kondérban tudjuk melegíteni hozzá a vizet.
